a belső igényesség

szerintem meg az a fasz, akinek nehezére esik leülni a koszos földre, és ettől úgy gondolja, hogy ő igényes és ő ad magára, és ez egy erény.

a hegyipásztor 120 évig elél romlott tejen a szárítottszar-kunyhójában, és köszöni szépen, jól van, a közösség megbecsült tagja.

cindy crawford szemfestékét elmaszatolja a könny, ha belegondol, hogy ma egész nap úgy mászkált a castingon, hogy volt egy tintafolt a könyökén.

vajon annak, amit 'belső igényesség'-nek nevezünk, és kurvára büszkék vagyunk rá, mekkora töredéke a mi saját elvárásunk?

vajon annak, amit 'belső igényesség'-nek nevezünk, és kurvára büszkék vagyunk rá, mekkora töredéke rendelkezik a praktikum leghalványabb jelenlétével?

persze olyan is van, hogy az ember belátja, hogy "ez ugyan egy faszság, de legyen forradalmár az, akinek hobbija az ellenszélben vizelés", és tolja az emberi butaság közös szekerét a többiekkel, és mint mindenben, amiben az ember befektetett munkával eredményt ér el, ebben is örömét leli.