2008. december 22., hétfő

karácsony

Anyámtól tudatosan eltávolodtam, mert mellette nem lehettem felnőtt, apámmal szeretjük egymást, de ez csendes, szótlan dolog. Bátyámmal havonta beszélek. Olyan barátaim, akik valóban ismernének, nincsenek. Gyakran kerülöm a közösségeket, mert rosszul vagyok az üres fecsegéstől. A munkámat még mindig szeretem, de egy év alatt elértem azt a pontot, ahonnan sokkal nehezebb a fejlődés. Ez persze mindig így volt. Tévét 9 éve nem nézek, a számítógép előtt meg elvesztegetettnek érzek minden perc szabadidőt. Párom nincs. Akik érdemesek lennének rá, és még hajlandóságot is mutatnak, azokat aktívan és heti rendszerességgel elhajtom. Aki elbűvöl, az kapcsolatban van és egyáltalán nem biztos, hogy felér azokkal, akiket lepattintok. A pénzt leszarom, sőt. Hiába keresek jól, gyakran mászkálok párszáz forinttal a zsebemben. Pénztárcám nincs.

Azt adom magamnak karácsonyra, hogy kitalálom, mi a fenét kezdjek magammal és miért pont azt. Nem, nem vagyok befordulva, csak most picit megállok, fel- és körülnézek, és kitalálom, merre sétáljak tovább. Teljesen jó időpont erre a karácsony. Lehetne fehér.

Bár nem érzem különösebben boldognak magam, azért amit ebben az évben végigcsináltam, arra szégyen és szomorúság nélkül nézhetek. Legyen ilyen a következő évem is.

5 megjegyzés:

LGB írta...

No offenz, de most felnott vagy, kicsi Larry? :) Amugy tarca nelkul meg lehetsz akar tarca nelkuli miniszer is, szoval minden OK :) Es amen, legyen ilyen a kovetkezo eved, marmint olyan, amit szeretnel.

Névtelen írta...

deja vu

lorinc írta...

"Start, aim, aim, aim, aim, ..." ismerős, dyn? :)

Névtelen írta...

nice.. orulok hogy kinyitottad :) amugy 30-an meg csuszni megyek..

lorinc írta...

dyn, azért nem mélyedtem el ezekben a könyvekben még, mert van olyan, hogy finomítani kell egy rendszeren, és van, amikor meg kell fogni a kurva lapát nyelét, és gürcölni kell.

most lapátnyél van, és egész büszke vagyok rá, hogy vagyok elég józan ahhoz, hogy ne végezzek szellemi önkielégítést, hanem dolgozzak, mert most az kell.

fél éve volt egy 2 hónap arra, hogy összetegyünk valamilyen módszertan-szerűséget. majd ha letoltuk a projektet, megnézzük, mit valósítottunk meg a kitűzött rutinból és mi sikkadt el, meg újraszabjuk a realitáshoz.