2007. március 19., hétfő

Herr Herrmann Hesse

Olvasom ezt a csókát, és bogár ült a fülembe.

Általánosíthatnék, de nem teszem, és ezért csak így mondom E/1 -ben: egy csomó olyan dologgal foglalkozom, amiben nem mutatok különösebb tehetséget.

Évek óta játszom a gondolattal, hogy megtanulok rokizni. Leányok kígyózó sora próbálkozott már, sikertelenül. Falábam van a háromnegyedes ritmushoz.

Vagy tíz éve gitározom. Minek is? Egyetlen normális darabot nem tudok hiba nélkül végigjátszani.

Azokkal a dolgokkal pedig, amikben van egy kis természetadta előnyöm, mert tanulás és gyakorlás nélkül is tudom őket olyan szinten művelni, mint az előzőeket sok éves gyakorlással - nos, ezeket hanyagolom. Ilyenek a sziklamászás, vagy az írás.

Mindig az kell, ami nincs. Mostantól a passzióim megválasztásában szempontként veszem figyelembe, hogy van-e hozzá adottságom. Ha nincs, nem erőltetem. Ez nem gyávaság, hanem józanság. Túl rövid az élet ahhoz, hogy bénázással töltsem.

etikaóra

Mást tanít az anyád, és mást a magyar hétköznap.

Otthon azt tanultad, "légy becsületes fiam."

A valóság meg az, hogy amit a munkáltatód kifizet, annak a háromnegyede az államkasszába jut, majd elköltik, olyan hozzáállással, amiért téged lecsuknának.

Vak és süket az, aki ezek után nem próbál meg kimaradni ebből a rendszerből. Ami engem illet, ha jön a pénzügyi számonkérés, egy sunyi pofájú jogász fogja bizonyítani, hogy nincs semmim. Mennyibe kerültem az államnak? Szeretném kifizetni, és aztán felejtsük el egymást.